Szerelem első látásra

első találkozás évfordulójának ajándéka: Sokan nem ünneplik meg azt a csodás napot, amikor megismerkedtek párjukkal, vagy éppen azon az alkalmon jöttek össze egymással. Ez az alkalom, ami utána minden évben egy napon eljön, az első találkozás évfordulója. Az emberek ünnepelnek és ajándékoznak szülinapkor, névnapkor, házassági évfordulókor, de sokan nem tartják fontosnak azt az alkalmat, amikor ők megismerkedtek és beleszerettek egymásba. Pedig ez a nap egy szerelmi kapcsolatban igazán emlékezetes. Erre a napra gondolunk amikor együtt vagyunk, erre a napra gondolunk, amikor sokáig nem láthatjuk egymást, vagy amikor elválunk egymástól. Ez egy igazán fontos nap az életünkben, főleg ha egy igazi szerelemről van szó és az a szerelem már évek óta tart. Már akkor is lehet valami jelentőssége ha már tart egy éve. Hiszen ilyenkor már meg lehet tartani az első találkozás évfordulóját. Az első találkozás évfordulójának ajándéka számtalan dolog lehet, igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy azon a napon is, amikor az évforduló eljön, a szerelmes pár együtt lehessen. Ezen a napon a szerelmesek elmennek egy étterembe ebédelni, vagy vacsorázni, egy moziba megnézni egy filmet, és természetesen visszaidézik egymásnak azt a szép napot, amikor összehozta őket a sors. Ez az első találkozás évfordulója igazán emlékezetes alkalom sok ember számára, bár sokan nem ünneplik. Végül is ezen az évfordulón is az az elsődleges gesztus, vagy jó pont, ha a szerelmes felek nem felejtik el ezt a napot és felköszöntik párjukat. Ha ez megvan, igazából az ajándék nem is annyira fontos, persze érdemes valamit adni is annak a félnek, akivel már jó ideje együtt vagyunk, számíthatunk rá, boldogok vagyunk vele, mert megérdemli. Ilyenkor vehetünk számára különböző csokikat, ékszereket, ajándéktárgyakat. A lényeg, hogy ne felejtsük el, és lepjük meg szerelmünket valami számára csodás ajándékkal ezen a napon. Csak úgy, mintha névnapja, vagy szülinapja lenne esetleg. Ezt nagyon sokan értékelik. Hiszen ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire is számít a másik ember számára. Ha felköszöntik egymást az első találkozás évfordulójának ajándékával és gondolnak egymásra, az azt jelenti, hogy egy igazi szerelemről van szó. Tehát ezek az alkalmak egyrészt próbatételek is, hogy a szerelmes felek mennyire bízhatnak meg egymásban. Hogy egy vagy több boldog és áldozattal teli év után egy mondatot bocsátanak-e egymás számára, vagy sem. Ez a mondat pedig nem más, mint boldog első találkozás évfordulóját!

Ha mégtöbb első találkozás évfordulójának ajándéka adatra van szüksége, akkor talán a többi első találkozás évfordulójának ajándéka cikkünkben megtalálja.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés